Az új szabályozást azon Magyarországon nyitott vagy vezetett fizetési számlák közötti váltásra kell alkalmazni, amelyeket azonos pénznemben vezetnek, és legalább a készpénz befizetését és kifizetését, valamint az átutalások teljesítését és jóváírását lehetővé teszik.
A fogyasztóknak az új szolgáltatónál, írásban kell kezdeményezniük a számlaváltást. Ha a fizetési számlának több tulajdonosa van, akkor a számlatulajdonosok kizárólag együttesen léphetnek. A korábbi számlavezető nem utasíthatja vissza a számlaváltási meghatalmazást.
A fogyasztó a meghatalmazásban meghatározhatja azt a munkanapot, amelytől a megbízásokat az új számláról kell teljesíteni, a korábbi számlaszerződést legkorábban e naptól felmondhatja. Nyilatkozhat azonban úgy is, hogy az új számlavezető helyett inkább maga értesíti a neki ismételten utalókat, illetve a beszedések kedvezményezettjeit.
Az új szolgáltatónak a megbízás átvételét követő két munkanapon belül fel kell kérnie a korábbi szolgáltatót arra, hogy végezze el a meghatalmazásban szereplő feladatokat.
A régi szolgáltatónak öt munkanapon belül kell megküldenie az adatokat az új banknak; a fizetési számlán a meghatalmazásban megjelölt naptól nem írhatja jóvá a beérkező utalásokat, nem teljesítheti a beszedési megbízásokat, törölnie kell a rendszeres átutalási megbízásokat és át kell utalnia a számlán maradt pozitív egyenleget az új fizetési számlára. A szolgáltatónak bizonyítható módon, haladéktalanul tájékoztatnia kell az ügyfelet arról, ha fennálló kötelezettségei akadályozzák a számla megszüntetését.
Az új számlavezetőnek a rendszeres átutalási megbízásokat az adatok kézhezvételét követő öt munkanapon belül rögzítenie, és a megjelölt naptól kezdődően teljesítenie kell, a számlára ismétlődően átutalókat és a beszedőket pedig tájékoztatni az új fizetési számláról.
A fizetésiszámla-szerződés megszüntetésének és a felek közötti elszámolásnak nem lehet akadálya, ha a fogyasztó a fizetési számlát szolgáltatáscsomagban veszi igénybe, vagy köztük egyéb üzleti kapcsolat is fennáll, ide nem értve a jogszabályban kifejezetten megengedett árukapcsolás esetét.
A régi szolgáltató a meghatalmazásban megadott dátumig – a jogszabályban, uniós jogi aktusban vagy keretszerződésben meghatározott esetek kivételével – a számlaváltási meghatalmazásban megadott dátumot megelőzően nem tilthatja le a bankkártyákat.
Számlaváltáskor a korábbi és az új szolgáltató kizárólag a tényleges ráfordításaival arányos, ésszerű díjat állapíthat meg, a korábbi számlavezető az adatszolgáltatásért nem számíthat fel díjat vagy költséget. Ha a szolgáltató kárt okoz a fogyasztónak, mert nem megfelelően teljesíti a rendeletben meghatározott kötelezettségeit, köteles megtéríteni az ügyfél pénzügyi veszteségét, beleértve a díj- és kamatveszteséget is, ha azonban ennek oka jogszabályi előírás vagy tevékenységi körén kívül esik, mentesül ez alól