Iskolakezdési támogatás

(Utolsó frissítés: 2013. 08. 05.)

Lassan itt a tanévkezdés, szülők és gyermekeik rohanják le a papír-írószereket. A szülők munkáltatója iskolakezdési támogatással tudja boldogabbá tenni az ősz beköszöntét.   Azon munkavállalók részesülhetnek iskolakezdési támogatásban munkaadójuktól, akiknek általános iskolába, vagy középiskolába járó gyermekük van. Fontos megemlíteni a szülői jogosultságot a családi pótlékra, ezen feltétel nélkül nem adható támogatás.   Az iskolakezdési támogatást 2013. évtől csakis utalvány formájában lehet igénybe venni, tehát megszűnt a névre szóló számla és a természetben adható iskolakezdés elszámolhatóságának lehetősége. Az utalvány felhasználhatósága ez évben a július 03. és december 31. közötti dátumot öleli fel.    Mindkét szülő részesülhet a támogatásban ugyan azon gyermek után, így akár meg is duplázódhat a juttatás összege. Ezen évben kedvező adózás mellett, gyermekenként és szülőnként 29.400 Ft adható, azaz két szülőnél akár 58.800 Ft támogatás vehető igénybe egy gyermekre. A támogatás ennél több is lehet az adótörvény kereteit figyelembe véve, de ezen összeg felett már a munkáltatóra extra teher vár.   Az iskolakezdési támogatás közterheit a munkáltató viseli, munkavállalónak csak annyiban kell közreműködnie, hogy jelzi munkavállaló felé, szeretne gyermekére ilyen típusú támogatást és erről nyilatkozatot tesz. Fontos tisztában lenni vele, hogy a valótlan adattartamú nyilatkozatért az azt tevő, jelen esetben a szülő a felelős, annak valóságtartamát a munkáltató nem bírálhatja felül.

 

Olvasson tovább

ISMÉT MÓDOSULT A PÉNZTÁRGÉPÁTÁLLÁS HATÁRIDEJE

(Utolsó frissítés: 2013. 08. 23.)

A NAV közleménye szerint, a pénztárgépeket (az elektronikus naplóval és az elektronikus naplóval nem rendelkezőeket is) 2013. december 31-ig lehet használni! Adóhatóság akkor nem szankcionál, ha augusztus 31-ig az online pénztárgép üzembe helyezése érdekében adózó regisztrál, azaz a PTREG nyomtatványon a NAV-tól az üzembehelyezési kódot megkérte.

Adatszolgáltatás pénztárgép forgalmáról minden hónapban

(Utolsó frissítés: 2013. 08. 02.)

Azon adózóknak, akik a 3/2013. NGM rendelet szerinti, 2013. március 20-át megelőzően  engedélyezett, de a rendeletnek nem megfelelő, elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépekkel rendelkeznek, első ízben 2013. augusztus 10-ig, a pénztárgép forgalmáról adatot kell szolgáltatniuk a NAV felé. Ezen adatszolgáltatást minden hónap 10-ig meg kell ismételni az előző hónap adataival, mindaddig, ameddig az elektronikus naplóval rendelkező pénztárgép kivonásra nem kerül. Az adatszolgáltatást legfeljebb ez év december 31-ig kell teljesíteni, amikor is mindenképpen ki kell cserélni az üzemelő pénztárgépet. Adatszolgáltatási kötelezettségük azon adózóknak, akik elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépben rögzítik bevételüket, nem áll fent. Nekik továbbra is a 2013. augusztus 31-i időpont az irányadó, eddig üzemeltethetik pénztárgépüket. A NAV tájékoztatása szerint bírságot akkor nem alkalmaznak, ha a pénztárgépet már megrendelte adózó és erről visszaigazolással bír.

Így nem dolgozunk 2014-ben

(Utolsó frissítés: 2013. 09. 03.)

Megjelent a nemzetgazdasági miniszter rendelete a 2014. évi munkaszüneti napokról. E szerint május 2-án, pénteken pihenőnap lesz, cserébe május 10-e, szombat munkanap. Hasonló a helyzet október 23-a körül is: október 24-én pénteken pihenőnap lesz, cserébe október 18-án szombaton munkanap. Hagyományosan hosszú hétvégét jelent húsvét ami jövőre április 21. és a pünkösdhétfő, ami június 9-én lesz. A miniszteri rendeletből kiderül még, hogy 2014-ben december 13., szombat munkanap, viszont december 24., szerda pihenőnap, vagyis a normális munkarendben dolgozók karácsony hetében csak két napot dolgoznak.

Késedelmes fizetés új szabályai

(Utolsó frissítés: 2013. 07. 11.)

2013. július 01-től valamennyi szerződésből erdő pénztartozásra az alábbi szabályok vonatkoznak: -         fizetési határidő a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül teljesíteni kell, kivétel nélkül mindenkinek (állam, multik, magánszemély, stb…), -         a fizetési késedelem a 31. napon beáll, -         60 napnál hosszabb fizetési határidő kikötése tisztességtelen, ennek kikötése a szerződés ezen pontját érvénytelenné teszi, -         kamat és késedelmi kamat felszámításánál a naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó, -         kamaton a jegybanki alapkamatot kell érteni, magánszemélyek egymás közötti viszonyában a jegybanki alapkamat 24% ponttal növelt mértékét meghaladó kamat semmis, -         késedelmi kamat felszámítása és annak megfizetése kötelező, melynek minimuma az alapkamat 8% ponttal növelt összege. Magánszemélyek között pedig a jegybanki alapkamat 24% ponttal növelt mérte a maximuma, -         új költség megfizetése is kötelező a fizetési késedelembe esőnél, ez az un. behajtási költségátalány, mely 40 euro összegű. Ennek ellenértéke forintban a mindenkori MNB hivatalos deviza-középárfolyam szerinti összeg. Ezen 40 euro átalányösszeg megfizetését kizáró szerződés semmis.

(Utolsó frissítés: 2013. 09. 19.)

Októbertől büntet a NAV ha nincs az online pénztárgép megrendelve Hamarosan lejár a pénztárgépek cseréjének utolsó utáni határideje is: az érintetteknek szeptember 30-ig meg kell rendelniük új pénztárgépüket, ellenkező esetben bírságra számíthatnak a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésénél. A vállalkozásoknak augusztus 31-ig a pénztárgép üzembe helyezése érdekében regisztrálniuk kellett a NAV-ál a PTREG nyomtatványon. Ezen nyomtatványon kellett megkérni a pénztárgép(ek) üzembehelyezési kódját, és ha a vállalkozás jogosult volt rá, a támogatást is. Így október 01-től a NAV ellenőrzéskor mindkét feltételt vizsgálni fogja:

  1. Vállalkozás rendelkezik-e a PTREG nyomtatványon beadott regisztrációs kóddal;
  2.  Vállalkozás megrendelte-e az online kasszát.
Amennyiben ezen feltételek nem teljesültek, úgy a NAV mulasztási bírságot fog kiszabni!