Több illetékfajtának búcsút mondhatunk március 1-től

(Utolsó frissítés: 2017. 02. 24.)

könyvelés Több illetékfajtának búcsút mondhatunk március 1-től

Nem kell illetéket fizetni az anyakönyvi kivonatért, a 18 éven aluliaknak az általános tételű közigazgatási eljárásokért, a 65 évnél idősebbeknek pedig a magánútlevélért. Nem lesz díjköteles a családi név korrekciójára irányuló eljárás sem.

A családi otthonteremtési támogatás igényléséhez kapcsolódó ügyintézés megkönnyítése miatt nem kell fizetni a jogviszonyt igazoló egészségbiztosítási pénztári hatósági bizonyítvány kiállításáért.

Mentesülnek az illeték megfizetése alól azok, akik az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokról állíttatnak ki hatósági bizonyítványt, vagy kft.-t, egyéni céget, közkereseti, betéti társaságot jegyeztetnek be a cégbíróságon. Utóbbi ügycsoportban közzétételi költségtérítést sem kell fizetni.

Megszüntetik a szállásadói nyilatkozattal kapcsolatos, valamint a Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárok nyilvántartásba vételére vonatkozó illetéket.

Az építésügyi eljárási szabályokkal összefüggésben is több illeték csökken vagy megszűnik. A hatósági bizonyítvány kiadása például 3000 forint lesz, a nem hiteles, elektronikus tulajdonilap-másolatot pedig évente kétszer díjmentesen lehet lekérni. 

A módosítás értelmében illetékmentes lesz az öntözési berendezések engedélyezésnek eljárása és a közműpótló talajvízkút létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése.

A szétaprózott termőföldek egyszerűbb egyesítése miatt megszűnik a telekalakítási eljárásért fizetendő díj.

A döntés érinti az igazságszolgáltatást is: a továbbiakban nem kell díjat fizetni az igazságügyi szakértői névjegyzékbe történő bejegyzés és a szakterület kiterjesztése esetén.

 

Olvasson tovább

Minimálbér vagy garantált bérminimum?

(Utolsó frissítés: 2017. 02. 17.)

könyvelés Minimálbér vagy garantált bérminimum?

2017. január 1-jétől jelentősen változott a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összege, viszont sok esetben nehezen dönthető el, hogy melyik jár az érintett munkavállalónak.

Kikre mozdul a NAV 2017-ben?

(Utolsó frissítés: 2017. 02. 28.)

könyvelés Kikre mozdul a NAV 2017-ben?

Autókereskedők, airbnb, offshore cégek, online és hagyományos illegális kaszinók lesznek idén a NAV ellenőrzéseinek középpontjában. Gyanús lehet a fővárosba menekülő cég, a székhelyszolgáltatást igénybe vevő, de az is, ha egy kisvállalkozás nem hajlandó áttérni a egyszerűsített adózásra, hanem marad a macerás, ám adóoptimalizálásra alkalmas személyi jövedelemadózásban.

Már SMS-ben is kérhetsz adóbevallást!

(Utolsó frissítés: 2017. 02. 08.)

könyvelés Már SMS-ben is kérhetsz adóbevallást!

A NAV ebben az évben mintegy négymillió magánszemélynek készíti el az adóbevallási tervezetét a kifizetőtől, munkáltatótól érkezett adatszolgáltatás alapján.

ITT AZ ADÓTRAFFIPAX

(Utolsó frissítés: 2017. 03. 07.)

könyvelés ITT AZ ADÓTRAFFIPAX

Ezentúl rendszeresen nyilvánosságra hozza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az előre meghatározott ellenőrzési helyszíneket, megyére lebontva.